Üdv a látogatónak!

Üdvözöljük a Dream Dance Tánc Sportegyesület honlapján!

Tánctanárunk

Nevem Lehőcz Szabina, 1985. december 14-én születtem Pécsett. Általános iskolai tanulmányaimat Dombóváron, az akkori Molnár György Általános Iskolában végeztem 2000-ben, ének-zene tagozaton. Ez alatt alapfokú képesítést szereztem a Dombóvári Zeneiskola zongora szakán. Ezt követően Kaposváron folytattam középiskolai tanulmányaimat a Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskolában vendéglátás-idegenforgalom szakon. Éles fordulatot véve kerültem a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karára, ahol 2008. június 10-én testnevelő tanári diplomát vehettem át. Egyetemi éveim alatt megbizonyosodhattam arról, hogy a tanári pálya valóban nekem való-e, valóban alkalmas vagyok-e a gyerekek nevelésére, az életre való felkészítésre. Tóvári Ferenc (a PUSE elnöke, egyetemi adjunktus, testnevelő tanár és úszóoktató) segítségének köszönhetően megismerkedhettem az úszás-oktatással, sokszor szabad kezet kapva saját ötleteim és módszereim kibontakoztatásához. Gyakorlatomat a Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában végeztem Angyal Ágnes és Kulman Miklós keze alatt. E két személynek köszönhetően két olyan nagyszerű minta került elém, amelyek ötvözetével, teljes magabiztossággal állhattam egy-egy osztály, illetve egy-egy feladat elé. Egyetemi éveim alatti kezdeti lelkesedésem a tanítás iránt párosult az itt megszerzett tudással, magabiztossággal.
13 évet táncoltam versenyszerűen, országos illetve klubközi táncversenyeken főleg dobogós helyezéseket értem el. A „Nyugat- Magyarország Területi Bajnoka” címet kétszer is sikerült elnyernünk akkori partneremmel. A tánc iránti szenvedélyemből és az egyetemi tanulmányaimból kiindulva úgy döntöttem tudásomat tánctanárként is kamatoztatom. Még egyetemi éveim alatt, 2007. augusztus 31-én a Baranya megyei Sportszövetségnél táncoktató képesítést szereztem. Ezt követően lehetőséget kaptam a Pécsi Tudományegyetem keretein belül óraadói poszt betöltésére, mint tánctanár.
Az egyetem elvégzése után, ha nem is közvetlenül, úgy döntöttem ha a tánc tanításával szeretnék foglalkozni, tudásomat és képzettségemet magasabb szintre kell emelnem. 2009 szeptemberétől a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatója lettem. Ezzel párhuzamosan kerültem a ma már Szekszárdi Kolping Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Mohácsi Tagintézményébe, ahol társastáncot kezdtem oktatni gyermekeknek az iskola bogádi és pécsi telephelyein.  2012. júniusában vehettem át második diplomámat Táncos és Próbavezető képesítéssel. Emellett az eltelt három évben felépítettem egy ma már versenytáncos gárdát, valamint egy egyesületet Dream Dance Tánc Sportegyesületet a mellettem álló szülői közösség segítségével. A tánctanítás mellett 2012. szeptemberétől lehetőséget kaptam Szekszárdon testnevelő tanári poszt betöltésére is, így a mai napig a Kolping Iskola testnevelője és tánctanára is vagyok. Kitűzött célom volt még az is, hogy a Magyar Táncművészeti Főiskolán a Mesterképzést is magaménak tudhassam, így 2013. szeptemberében nekivágtam a kétéves képzésnek.

Célom, hogy minden egyes tanítványomból kihozzam a benne rejlő maximumot és, hogy ugyanazt a szeretetet és szenvedélyt érezzék, amit én mindig is éreztem a Tánc iránt!


Talán ott mutatkozik meg leginkább, milyen hatással lehet a tánc emberekre, amikor a tanulóból tanár válik, amikor azt érzi egy táncos, hogy mindazt amit adott neki a tánc élménye, szeretete, tovább kell adnia, hogy mások is belekerülhessenek ebbe az „élménybe".